Közeledik a Valentin nap, és elkezdtem gondolkodni, a párkapcsolatokon. (Nem, ez nem egy „miért nem szeretnek a pasik, és miért kell még egy Valentin napot egyedül töltenem?” tipusú cikk lesz!).

A párkapcsolatok fogalma erősen átfogalmazódott a 21. század folyamán. A modern nők egyre többször lázadnak fel a konvencionális kapcsolatok ellen. Miért szabjunk határokat? Miért ne legyünk egy nyitott kapcsolatban? Miért házasodjunk meg? Miért ne váljunk el? Miért költözzünk össze? De mi is lehet ez valójában?

{loadposition content_adsensecontent}

Persze ezek a kérdések teljesen jogosak. Ezek jelentenek kihívást a konvencionális, régi időknek, es ezáltal fejlődik a világ azzá, ami. Aminek, legyünk őszinték, vannak hibái, de vannak előnyei is, főleg ez esetben a nők szamara. Nem kell például a férfi kísérőjeként megjelenni nyilvánosan, lehetünk akár mérnökök is (a férfiak pedig lehetnek ápolók), és egyre inkább az a trend, hogy egy nőt a kisugárzása es nem a „méretei” alapján ítélünk meg. Persze ez még mindig hibádzik egy kicsit, de ez most mellékes.

Amin elkezdtem gondolkozni, az egy teljesen más dolog volt. Éspedig a következő: aki kicsit is ismer, tudja, hogy amennyire csak egyet lehet érteni a feminizmussal, én megteszem. Még éppen a radikálisokkal is tudok szimpatizálni, ha másért nem, egyszerűen azért, mert az extrém követelésekből lesznek a látható változtatások, amik bizony mindig jól jönnek. De az ötlött a fejembe: manapság a feminizmus és a szabad szellem nem egyfajta kalandvágyat próbál álruhába bújtatni és eladni?

Miért van az, hogy nekünk szabad szemléletű nőknek azzal nincs különösebb problémánk, hogy elmenjünk bulizni, összeszedjünk egy vadidegent, akit aztán egyenjogúság nevében felviszünk magunkhoz, majd reggel kirakjuk a lakásunkból, es önelégült fejjel kortyolgatjuk a reggeli kávénkat a metrón, miközben gondolatban veregetjük a saját vállunkat, hogy most egy jelentős lépést tettünk a nők emancipációja fele? Ezzel szemben azzal nagyon is van problémánk, hogy valakivel elmenjünk randizni, megtetsszen nekünk, és kimondjunk egy szót, ami a kapcsolatunkat leírja, ne adj isten elkötelezzük magunkat egy meghatározatlan időre? Nem lehet, hogy elkezdtünk azokká a férfiakká válni, akiket annyira szenvedélyesen és egységesen utáltunk mi Nők? Es most bátorkodok olyat javasolni, amit én is meg fogok bánni: nem lehet, hogy mára már csak azért harcolunk az egyenjogúságunkért, mert mi is "kötöttségfóbiásak" lettünk?

Igen ez durvának hangzik, és természetesen távol álljon tőlem, hogy elbagatellizáljam azokat az elveket, amelyekért a feministák éveken át küzdöttek. Itt egyáltalán nem erről van szó. De lehet, hogy megéri fogni a feminista elveket, es újra gondolni őket a 21. század immáron második évtizedében, még ha ezt csak a szerelem es párkapcsolatok terén tesszük meg?

Mitől lettünk mi, Nők hirtelen ennyire fenemód harapósak, ha kapcsolatokról van szó? Talán megéreztük a szabadság ízét, es tetszik nekünk? Nem hibáztatom magunkat. Igazán felemelő érzés, amikor ott állsz egyedül a bárnál, tudod, hogy jól nézel ki, ráadásul ehhez megvan az önbizalmad is, es mindezek felett megvan a lehetőséged arra, hogy ezt akárhogy kamatoztasd!… Anélkül, hogy ezt akárki "kurvásnak", férfiasnak, vagy rámenősnek skatulyázza be. Sőt! Kész főnyeremény vagy! Es ha nem sikerül? Sikerül máskor! Es ha kiröhögnek? Tapasztalat! Es ha besikerül egy zoknis szandálos fogai közt petrezselyem? Tanulópénz!

De mi történik eközben a férfiakkal? Most akkor kezdenek egybeolvadni a nemek vagy a szerepek felcserélődtek? Ezt nehéz lenne megmondani. De szerintem egy dolog biztos: a férfiak egyre tanácstalanabban figyelik a történteket. Egyik pillanatban még azt akarjuk, hogy meghódítsanak, a másikban a kezünkbe vesszük az irányítást. Az egyik pillanatban védelemre vágyunk, a másik pillanatban megsértődünk, ha a vállunkra teszik a kezüket. Az egyik pillanatban boldogan élünk, amíg meg nem halunk, a másik pillanatban boldogan élünk egy műteremlakásban egyedül, koktélokat szürcsölgetve. De hogy a férfiak elpuhultak-e? Nem hinnem!

Az Y-generacio egy új generáció, férfiakban is. Mar nem néznek kerek szemekkel, ha meghívod őket egy italra. Már nem húzogatják ki a széket, es nyitogatják az ajtót. Már nem érzik magukat megszégyenítve, ha többet keresel, mint ők. Tudjak, hogy ezek az idők rég elmúltak. Képesek a változásra, es ezért le a kalappal előttük! Talán mindig is könnyebb helyzetben voltak, és lesznek is, mint a nők, de talán ez azért van, mert ők könnyebben is alkalmazkodnak ezekhez az új helyzetekhez. Talán ez a speciális, new-wave nő-férfi kapcsolat jobban ki fog jönni a későbbi “Z-generációban”? Ezt majd csak 10 év múlva tudjuk meg, kiváncsian várom! Addig is legyen még 10 ennyire boldog évünk a férfiakkal!

Boldog Valentin-napot Srácok, köszönjük, hogy vagytok!