…a szerelem mindenkinek jár!

Közelítsük most más oldalról a Szerelmesek napjának havát. Nézzük más színben, lássunk túl az uralkodó piroson, és figyeljünk egy kicsit a szivárvány többi színére is.

{loadposition content_adsensecontent}

Az első gondolatok: Február tizennégy. Bálint, Valentin. Szerelem, szeretet. Férfi, nő.

Számomra nincs különösebb jelentősége ennek a napnak, de valljuk be, azért jó érzés, ha van egy Társad, akivel megoszthatod és megélheted, ha mégis magával ragadna a hangulat – ami éppen még meg is történhet, ha a lakásajtót bezárva túljutsz azon, hogy a „piár” meg a „marketing” meg a „virág- és szívecske biznisz”.

Számomra nincs jelentősége annak sem, hogy a Társad Viktor vagy Viktória, de valljuk be, azért jobb érzés lenne, ha ezzel kicsit többen lennénk így…

Az utcán mi ma sem fogjuk meg egymás kezét, nem adunk puszit a másiknak. Talán megszokás, talán félelem. Vagy mindkettő. A többség számára természetes mozdulatokkal és gesztusokkal mi még provokálunk… S bár egyre több pozitív hozzáállású emberrel találkozom kishazánkban, sajnos itthon még mindig nem ez a meghatározó.

Pedig azt gondolom, sokaknak csak tovább kellene lépniük – hogy egy példát említsek – a teljes mértékben torz képet festő talk-show-s tapasztalataikon és benyomásaikon, és esetleg tehetnének egy próbát, hogy megismerjék egy-két homoszexuális embertársukat. Nem a tévéből, nem a felvonulásból, nem egy haver volt szobatársának beszámolóiból. Személyesen, kérdéseken és válaszokon keresztül.

Ami engem illet, ilyen téren eddig csak pozitív tapasztalataim voltak. Örültem a nyíltságnak, az őszinte kíváncsiságnak, és kiderült az is, hogy rengeteg kérdés, fekete volt és – nagyon fontos! – sztereotípia él az emberekben velünk kapcsolatban. Márpedig amit nem ismerünk, ami idegen, attól jobbára ódzkodunk, és talán sokaknak kényelmesebb is elfogadni az eléjük tálalt elméleteket akár anélkül is, hogy utánagondolnának egy kicsit. Én úgy tapasztaltam, ezen egy közvetlen beszélgetés rengeteget változtat, teljesen új kép alakult ki bennük, miután saját tapasztalatot szereztek. „Nahát, hiszen ők is ugyanolyan emberek, érzésekkel, hibákkal, erényekkel. Sokszínűek, érdekesek. És mindemellett teljesen hétköznapiak! ” Aztán barátok lettünk…

Onnantól kezdve szívesen velünk tartottak legközelebb és azután is. Persze mégiscsak egy számukra új, szokatlan világba kerültek, de immáron nem ellenségesen, hanem érdeklődőn, elfogadóan kezeltek minden impulzust. Szerencsére volt mit mutatni nekik.

Kezdjük a délutánt a szépségszalonban, ahol az ott dolgozó fiúk-lányok maguk is melegek, ahol bárki szívesen látott vendég. Ha az ember belép, rögtön érzi, hogy valami más, mint az eddig megszokott. Hogy az a valami az első pillanattól garantálja, hogy teljesen otthon érezhetjük magunkat, míg testünk-lelkünk pihen és szépül.

Este a melegbarát pub-ban a légkör barátságos, jókedvű, közvetlen. Persze nyilván ez sem véletlen. Ha egy társaság csupa olyan fiúkból, lányokból – emberekből – áll, akiknek hasonló a sorsuk, hasonló küzdelmek után/előtt állnak, ott a szoros összetartás magától értetődő. Nyíltak lehetünk, egymás előtt nem kell titkolóznunk, s ha megfogjuk a párunk kezét, az senkit nem zavar. Annak pedig mindig örülünk, ha egy újabb színfolttal gazdagodunk.

A táncos lábúaknak nem itt ér véget az este. Attól függően, hogy mihez van kedvünk (kisebb vagy nagyobb nyüzsi, ilyen vagy olyan zene), választunk egy szórakozóhelyet a palettáról, ahol egy éjszakára elfeledkezhetünk a mindennapi gondokról. Már szól is a „Love is in the air”, boldogan megöleljük a barátainkat – „De jó, hogy itt vagy!” – és mindenki, legyen az nő vagy férfi, vezető vagy beosztott, fiatalabb vagy idősebb, önfeledten tudja jól érezni magát.

Egy ilyen alkalommal a barátunk a pultnál összetalálkozik egy régi, heteroszexuális ismerősével. „- Hát te? Csak nem?!”. „-Ja, én nem, a barátaimmal jöttem.”. „Jaj, én is, gyere, bemutatlak nekik, biztos imádni fogjátok egymást!”…

A záró gondolatok: Minden pillanat. Elfogadás, tolerancia. Szerelem, szeretet. Ember, ember…