Az ugandai homoszexualitás-ellenes mozgalom…

2010. január 26-án holtan találták David Katót az ugandai meleg mozgalom egyik vezéralakját. A rendőrök elutasítják azt a feltevést, hogy Kato gyűlölet-bűncselekmény áldozata lett, a hivatalos álláspont szerint a házába történő betörés alatt vesztette életét. A szertartás során zavargások léptek fel a meleg aktivisták és a helyi lakosság között. A temetést megtagadták, így a holttestet az aktivistáknak saját kezűleg kellett eltemetni.

{loadposition content_adsensecontent}

A kialakult helyzetért az ugandaiak és amerikaiak egyaránt felelőssé tehetők. A történet központi figurái az ugandai részről David Bahati, a homoszexuálisok elleni törvény előterjesztője, valamint a kormányon lévő párt, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom egyik tagja, Martin Ssempa lelkipásztor és Stephen Langa, a Family Life Network vezetője. A Family Life Network egy nem állami szervezet, melynek egyik legfőbb célja a hagyományos családi értékek védelme a homoszexuálisokkal szemben. Az amerikai szereplők Rick Warren, amerikai evangélikus és Scott Lively, konzervatív keresztény.

A zavargások miértjének megértéséhez 2008-ig kell visszanyúlni. Uganda mágnesként vonzotta és vonzza az amerikai evangélikusokat, akiknek a homoszexuálisokról alkotott véleményük nagyban befolyásolja a helyi lakosság ítéletét. 2008-ban Rick Warren ugandai látogatása során a homoszexualitást a pedofíliához hasonlította, ezáltal erőteljes felháborodást váltott ki, és fokozta az amúgy is feszült viszonyt a homoszexuálisok és heteroszexuálisok között.

2009 márciusában, a Stephen Langa által szervezett kongresszuson három, Amerikából származó homoszexualitás-ellenes aktivista szólalt fel, többek között Scott Lively. Scott Lively előadásának egyik központi témája az ún. Homoszexuális napirend, amely szerint a melegek legfőbb célja a házasság intézményének lerombolása, illetve a gyermekek homoszexuális életvitelre való csábítása. Stephen Langa maga is felszólal és kijelenti, hogy a homoszexualitás gyógyítható. Beszédében olyan szakembereket idéz, akik nem akkreditált terapeuták vagy kizárásra kerültek az Amerikai Pszichológiai Társaságból.

2009. április 29-én David Bahati a parlament elé terjesztette a homoszexualitás-ellenes törvényjavaslatot. A javaslat értelmében a homoszexualitás bizonyos eseteit életfogytig tartó börtönbüntetéssel lehetne súlytani, a sorozatos törvénysértés pedig akár halálbüntetést is vonhatna maga után. A törvény bünteti azokat, akik nem jelentik a környezetükben lévő homoszexuálisokat, illetve azokat is, akik bármi módon segítik tevékenységüket.

A törvényjavaslat erőteljes egyházi támogatást is kapott. Martin Ssempa lelkipásztor harca a család védelméért, a szexuális absztinenciáért, illetve a HIV ellen régóta ismert. Ssempa előadásai tovább tüzelték a kedélyeket, ugyanis előadásai során rendszeresen vetített videókat egy állítólagos homoszexuális aktusról, ahol a szereplők ürüléket esznek, és kennek szét egymás testén, illetve színpadra hív olyan fiatalokat, akiket állítólag melegek csábítottak el.

Pepének, az ugandai szexuális kisebbségek érdekvédelmi szervezetének egyik tagjának véleménye szerint a törvényjavaslat születésében központi szerepet játszottak az Ugandában a homoszexuálisok ellen felszólaló amerikai aktivisták, hisz Uganda lakossága fölnéz az amerikaiakra. David Bahati és Martin Ssempa felháborítónak és rasszistának nevezik ezt a feltevést, hisz ez a törekvés tisztán ugandai, és kizárható a nyugati befolyásoltság.

2009 végén az Egyesült Királyság és Kanada miniszterelnökeinek nyilatkozata szerint a törvényjavaslat elfogadhatatlan. Svédországban az is felmerült, hogy megvonják az országnak szánt segélyeket. 2010 februárjában Barack Obama szintén elutasítja az ugandai törvényjavaslatot. Ezek után maga Uganda elnöke, Yoweri Museveni is elhatárolódik. A törvényjavaslatról történő szavazás időpontja 2010 Húsvétvasárnapjára került.

Martin Ssempa véleménye szerint az amerikaiak és a svédek rájuk akarják kényszeríteni a homoszexuálisok elfogadását és kijelenti, hogy „az ürülékevés nem emberi jog”. David Bahati felháborodását fejezte ki, hogy a Nyugat arra akarja kényszeríteni Ugandát, hogy válasszon a nemzetközi segélyek, illetve az anális szex között.

Húsvétvasárnap a törvényjavaslatot visszautasítják, de ezzel az ügy korán sincs lezárva. A Rolling Stone ugandai újság 2010. októberi számában egy „Akasszuk fel” szalagcímmel együtt nyilvánosságra hozta 100 homoszexuális fényképét, nevét és címét. Többek között David Kato is szerepelt ebben a listában. Az újságból 2000 példányt adtak el, végül novemberben betiltották.

Ezen események sorozata egy feltartóztathatatlan gyűlölethullámot indított el, ami rettegésben tartja, illetve menekülésre készteti a melegeket. Elképzelhető, hogy David Kato a házába történő betörés során hunyt el, amit alátámaszt egy hiányzó aktatáska, de az események tükrében azt sem lehet kizárni, hogy szexuális hovatartozása miatt vesztette életét.

лобановский александр отзывыотбеливание зубов акцияранжирование определение