A fotográfia 1839-es feltalálása óta a fényképészet óriási változásokon ment keresztül, a digitális technika lehetővé tette, hogy a fényképeket, akár különböző segédprogramok segítségével, egyre több területen alkalmazzák.

Nagyobb átjárás tapasztalható az alkalmazott és a művészi fényképezés között.

Nem is véletlen, hogy a LuMú, fennállása óta, a kortárs művészet jegyében számos fotókiállítást rendezett, beengedve a műfajt a múzeum falai közé. A 20. század egyik legnagyobb fotográfusa, Robert Capa kiállítása után az idei októberi tárlat főszereplője a szintén magyar származású Martin Munkácsi, fotográfus. Robert Capához, André Kertészhez, Moholy-Nagy Lászlóhoz hasonlóan, ő is külföldön lett világhírűvé.

{loadposition content_adsensecontent}

A haditudósítóként dolgozó Capaval ellentétben, Munkácsi fotóriporterként kezdte pályáját és a háborútól távol, Amerikába teremtette meg a modern fényképezés, máig érvényes alapelveit. A divatfotózás meghatározó ikonikus alakjává vált, akit a világ legnagyobb fotóművészei szellemi elődjüknek tartanak, köztük a francia származású Henri-Cartier Bresson, és a két amerikai fotográfus Edvard Steichen és Ansel Adams.

Munkácsi Márton nagyon fiatalon, 17 évesen kezdett el dolgozni a sajtónak. Az Estnek, Pesti Naplónak, Színházi Életnek, Ma Estnek írt, sportlapoknak tudósított. Cikkei illusztrálására kezdett el fényképezni, némi kapott útmutatással, de lényegében autodidakta módon. 1917-től több portréműtermet is fenntartott. De tehetsége a fotóriporteri szerepkörben tudott igazán kibontakozni.

Az 1920-as évek végén készült képei a magyar sajtófotó-történet kiemelkedő jelentőségű alkotásai. Berlini tartózkodása idején (1928-34) az Ullstein kiadó szerződésében, különböző német magazinok (Die Woche, Die Dame) címfotóit készítette. 1933. március 21.-én fotósorozatot készített Adolf Hitler hatalomátvételéről, aminek képkockái bejárták a világot. Azonban a nemzetszocializmus megerősödése és Munkácsi zsidó származása, ill. egy új reménnyel kecsegtető szerződés a Harper’s Bazaar, amerikai képeslapnál, jobb alternatívákat kínálva – Berlinből való távozását készítette elő.

Amerikában a hírnevét elsősorban divatfotói alapozták meg. Modelljeit a szabadban fotózta. A modellek számára nem próbababák, nők voltak, akik az életet közvetítik a képeken. Kristina O’ Neill a Harpers’s Bazaar főszerkesztője így ír Munkácsiról:

„Az az ötlet, hogy a modellek mozogjanak, akkoriban forradalminak számított. Lucile Brokaw-ról készített képe, amint a tengerparton fut, shortban és pulóverben, klasszikussá vált. Fotóriporteri háttere életközelivé tette divatfotóit, s ez a mai napig érezteti hatását. Munkácsi mérce lett.”

Ars poeticáját a Harper’s Bazaar 1935. novemberi számában megjelent cikkében írja; „Think while you shoot!” — Gondolkodj, miközben exponálsz! Fontos, hogy egy fényképész gondolkodjon, miközben képet készít, ne csak kattintgasson az aparáttal.

Munkácsi falakon, létrákon mászkált, életveszélyes helyekre kúszott, hogy a kép számára megfelelő látószöget megtalálja. Izgalmas helyeket és beállításokat keresve. Fotóit alaposan megszerkesztette, gyakran élt a képkivágás módszerével és kedvelte az átlós vonalak, formák beépítését képeibe.

Ugyanakkor hagyta, hogy az élet és a mozgás beszűrődjön fényképeibe. A mozgást felmérve, ráérzett a múlékony beállításokra.

Rendszeresen magánál hordta fényképezőgépét, hogy mindig készen álljon a pillanat exponálásra. A fotográfiát mint eszközt használta az emberi tapasztalat esszenciájának rögzítésére. Modernsége kiemelte kortársai közül, művészete frissítőleg hatott a 20. századi fotográfia vérkeringésére.

Amerikában éri el munkássága csúcspontját a Lifeban és a Ladies Home Journalban megjelent számos publikációjával. A sztárvilág számtalan személyiségét fotózza, amelyek közül nem egy világhírű portrévá emelkedett: Fred Astaire, Jane Russell, Katharine Hepburn, Joan Crawford, Louis Armstrong, Greta Garbo, Marlene Dietrich.

Közben beutazta a világot, Mexikóvárosban Frida Kahloról és Diego Riveraról készít portréfotókat. Zeppelin léghajón eljut Dél-Amerikába, Rio De Janeiroban képriportot készít a 30 években zajló brazíliai „kávéválság”-ról. Eljut Isztambulba, Kairoba. Afrikában készíti egyik leghíresebb képét, ami Cartier-Bressont megihleti és elindítja pályáján, a Fiúk a Tanganyika tó partján, 1930 körül.

New Yorkban az egyik legjobban fizetett fotósnak számított, de a Hollywoodi csillagok fotózása és a divatok változását követően, nevét elfeledték, nagy szegénységben hunyt el, a legenda szerint, egy futballmeccs alatt, kezében Leica fényképezőgépével. Halálát követően hagyatéka szétszóródott.

Az hogy Magyarországon szinte ismeretlen maradt a neve, részben a II. világháborúnak tudható be, hiszen Amerika és Magyarország ellentétes oldalon állt, az amerikai tudósítások nem kerültek az érdeklődés homlokterébe.

Másrészt a háború után kialakuló szovjet légkör sem kedvezett az emigrációba került, magyar művészek megismerésében. Generációk nőttek fel úgy, hogy Munkácsi művészi tevékenységét nem, vagy csak alig ismerhették meg. Magyar kiadásban a hazai munkásságát is felölelő művészeti album nemjelentmeg.

Azonban hagyatékának jelentős része a közelmúltban előkerült és az ICP nemrégiben meg is vásárolta Munkácsi hagyatékát, ezzel megkezdve életművének újrafelfedezését. Az októberi tárlat, F.C. Gundlach kurátor szervezésében, jelenleg Budapesten, Hamburg, Berlin, New York, San Francisco és Szentpétervár után, egységbe hozza az életművet.

A hagyaték részeként, kiállítva olyan műveket is, amik eddig még nem kerültek bemutatásra. Munkácsi művészetét méltó helyre és megfelelő kontextusba emelve kívánja megismertetni munkásságát most már a magyar közönséggel is.