A nemrégiben leköszönt főpolgármesterünk, demszky gábor tevékenységének értékelésekor többen hibáztatták azért, mert hagyta, hogy a rendszerváltás után a Budapesti lakosság jelentős százaléka (százezres nagyságrendről beszélünk) elköltözzön a fővárosból.

{loadposition content_adsensecontent}

Ez így persze csak üres vagdalkozás, elvégre a városból való kiköltözés egyfelől európai jelenség, másfelől pedig idehaza két rétegre volt igazán jellemző a migráció: az egyik, a villaépítő gazdagok, akik, ezután jócskán felvitték a Buda környéki települések telkeinek az értékét, illetve a szegény sorban élők, akik egy ponton eladták a maguk lakáskáját, annak reményében, hogy Budapesten kívül majd könnyebb lesz az életük.

Persze ez igazából a tehetősebbeknek jött be, a szegények kénytelenek voltak belátni, hogy Pesten kívül még kevésbé jutnak munkához, így aztán kora reggel a távolsági buszból figyelhették, ahogy a gazdag ember a terepjárójában káromkodik ugyanabban a dugóban.

Mindezektől függetlenül érdemes figyelembe vennünk azokat a tényezőket, amelyek közrejátszhattak az emberek döntésében. Azokat, amelyek miatt sokszor mindannyian menekülőre fognánk. Az időnként arcpirító, és sokszor érthetetlennek tűnő rezsiköltség, a parkolás umbuldái. De ide sorolhatók még az albérletben élés nehézségei, vagy a tömegközlekedés bajai is.

Tény és való, Budapest nem egy olcsó város. (Persze nem világviszonylatban!) Az árakon túl pedig ott van még az egyre durvuló autós közlekedés, vagy sokszor maguk az emberek, a zaj, és a gyakran fojtogató levegő. Ezek miatt én magam is örülök annak, hogy már nem élek Budapesten. Másfél év pesti bérházban élés után immár két éve egy nyaralóövezetben lakom a Duna mellett, itt kevesebb a zaj és a bűz. Persze az emberek időnként itt is tudnak undokak lenni.

Amikor este hazamegyek, tudom, hogy otthon minden egy kicsit könnyebb lesz. A barátnőmmel van egy kis kertünk, és tudom, hogyha este kiszabadulok a budapesti őrületből, otthon vár egy csésze mentatea (amit kint szedtünk), és egy kis nyugi, mielőtt ismét visszatérnék. Szóval, jó azért néha hazahúzni. De eközben nem tudok igazán szabadulni a várostól.

Persze ez a hiány csak akkor válik világossá számomra, ha már visszatértem… Ideköt a munkám egy része, itt vannak a barátaim, és időnként anyámékat is meg kell látogatnom! Viszont azáltal, hogy megnőtt közöttünk a távolság, (mindössze egy félórás vonatút erejéig) végre képessé váltam eltartani magamtól és messzebbről szemlélni a várost. Ettől aztán sokkal jobban tudok örülni az apró részleteknek, amelyek mellett addig hanyagul elsétáltam.

Az elmúlt húsz év egyik legáltalánosabb beruházása a hatalmas, csupa-üveg irodaházak építése volt, de valamiért eddig nem fordítottak igazán nagy figyelmet a város arculatára. Az örökké modernizálódásról álmodozó Budapesttel kapcsolatban az egyik állandó vitatéma, hogy milyen irányba változzon: maradjon-e meg az ódivatú klasszikus hangulat, vagy váljon modern metropolisszá. Elvégre a turisták számára az egyik legnagyobb vonzerőt az jelenti, hogy a város nagy részén még mindig a XIX.-XX. század fordulóján épült épületek láthatóak.

És ne felejtsük el, számos háborús és kosztümös film is épp ezért választja a mi városunkat (a golyó-, és bombanyomok külön plusz!). Budapest számos hollywoodi filmben szerepelt már helyszínként, de csak kevés esetben játszhatta önmagát. Sokatmondó, hogy az egyik filmben mi szolgáltunk a düledező Kelet-Berlin helyszínéül. A turisták némelyike egy kedves öreg hölgyként írja le a várost, arról viszont nem tesznek említést (talán mert nem tölt itt el annyi időt) hogy a néni szoknyája meglehetősen pisiszagú.

Most az önkormányzati választásokat megelőző kampányidőszakban egészen szórakoztató volt látni azt az erőltetett próbálkozást, ahogy az egyes kerületekben hogyan fogtak bele apró felújításokba, (burkolások, biciklitárolók, megállók) és látszat-zöldövezeti területek kialakításába. Most muszáj volt megmutatni, hogy hová is megy el az általunk beleadott pénz.Azok a döntések fájnak nekem a leginkább, amelyeket úgy és azért hoznak meg egyesek, hogy nekik, és az őket támogató érdekcsoportoknak jó legyen. Hogy mindenhol csak az irodaház és a bevásárlóközpont, és a mélygarázs számít, mivel ezek az épületek abban a reményben épülnek, hogy majd ezek hozzák a bevételt. (Meg kell jegyeznünk, van, aki éppen ezeknek az építésével jár jól.)

Mégis a bevásárlóközpont piac már jó pár éve telítetté vált, az irodaházak pedig még mindig hordják a hatalmas KIADÓ táblájukat. Nem lehetne, hogy ezeket a pénzeket a bicikli-úthálózat fejlesztésére költenék? Ha a tessék-lássék cserepes-zöldesítés helyett inkább parkokat alakítanának ki? Tisztában vagyok vele, hogy a város nehéz időszaknak néz elébe anyagi szempontból.

MÉGIS: Ahhoz, hogy a várost vonzóvá tegyük a befektetők szemében, arra kell törekednünk, hogy valóban vonzó legyen. Talán akkor a befektetők is máshogy néznének a városra és ránk. Jó lenne, ha befejeződne már a metróépítés, és megújulna a Margit Híd. Ha végre egyetértés jönne létre a döntéshozók között, aminek az eredményeképp lenne mondjuk beléptető rendszer a metróban. Tudom, sok pénz, de csak egyszer kellene félretenni és elkölteni. Én ígérem, hogy fizetem az adót meg a vonatjegyet, ha azt tényleg a városra fogják költeni.

Addig pedig itt van nekünk a mi kispiszkosunk, ahol a kórházunk is ugyanúgy néz ki, mint a kocsmánk. Takarítva van, de sosem lesz igazán tiszta. Ez van. Elmehetek, de utána mindig vissza kell térnem hozzád, kedves Budapest. Szeretlek nyanya.