Az agya segítségével legyőz bármilyen állatot, és immár a táplálékpiramis csúcsára küzdötte fel magát. Hogyan is történhetett? Vagy inkább miért?
Isten keze, vagy az evolúció véletlen játéka? Lemászik a fáról. Miért mászik le? Ne- hogy leessen? Fárasztó ott lenni a magasban? Vagy nincs elegendő táplálék? Jobb lemászni és tagjait eleinte fájdalmas, új mozdulatokra szoktatni? Lent a földön új módokat kell kieszelni a táplálék megszerzésére. Bele is pusztulnak jópáran, míg a populáció egy maroknyi csapata rájön, a kő kemény, de pattintható. Végtagjaikat immár éles kőfegyverekkel hosszabbítják meg. Micsoda találmány! A kemény vadászélet egyszerre edzi a testet, a szellemet és a lelket.
A metsző hidegben az egyik vadásznak támad egy remek ötlete. Egy elejtett állat prémjébe bugyolálja magát és – lám –, az betakarja testét jótékony melegével. Sejtése beigazolódott hát! A halott állatok használt kabátja nagy értékké válik.
Az időjárás viszontagságai elől barlangokba menekülnek. Míg kint szakad az eső, ők bent alvással, kurkászással és utódnemzéssel ütik agyon az időt. Ezen kívül ott van a kiváltságosoknak a barlang falainak bemázolása és a történetmesélés. Művészet és oktatás. Nekik már ez is megadatott.
Tisztelik a természet megkérdőjelezhetetlen erejét. Elfogadják annak farkastör- vényeit, és szertartásokkal hódolnak be előtte a biztonságos holnap reményében. Vallásosak.
Eleinte félik a tüzet, aztán valahogyan sikerül megidomítani azokat a lobogó vöröses- narancs lángvirágokat. A családi tűzhely megmelengeti életüket… az ételek pedig egyre illatosabbá és ìzletesebbé válnak.
Bár néhány egyed belepusztul a gombákkal, bogyókkal és gyökerekkel kap- csolatos kísérletezésbe, az eredmény kétségkìvül megéri az áldozatot. Hamarosan ugyanis a növények titkait is kikémlelik. Van végre gyógy- és persze kábìtószer. És a homo sapiens sapiens már nem tekinti magát állatnak. Hisz ő egy minden másnál értelmesebb, az istenekkel és szellemvilággal kapcsolatban álló különleges lény.
Az évszakok rutinszerű változásaira válaszolva kialakítják a leginkább optimális élet- formát. Ezt legföljebb az élelmiszerhiány boríthatja fel olykor-olykor. Az éhezésből az elvándorlás jelent kiutat. A vándorlás lassú, fárasztó és kockázatos. Egyre jobb fegyverekre van szükség, mert többé már nem az állatok, de a saját fajtájuk a legnagyobb veszélyforrás.
Hosszú időnek kell eltelnie, mire valami megmagyarázhatatlan véletlen felfedi előttük a mozdulatlan mozgást. A kerék! A hely- változtatás egyre könnyebb lesz, az ember egyre nagyobb távolságokat tud leküzdeni egyre rövidebb idő alatt. Már állatokat tartanak, növényeket termesztenek, magán- tulajdonuk van, kereskednek, birodalmakat építenek. Azokat aztán földig rombolják és újakat építenek. Egyre rövidebb idő alatt tudnak egyre több dolgot felépíteni, és fegyvereik segíségével mind kevesebb vesződ- séggel tudnak több és mégtöbb dolgot ripityára törni. AZ EMBER.
Korábban az étel miatt kellett kockára tenniük az életüket, most azonban már haj- landók kockára tenni az életüket valami egészen másért: a haszonért! Azért, hogy többet birtokoljanak valami olyan dologból, amiből egyébként van nekik elegendő. Megmagyarázhatatlan.
Végre megjelenik a morál fogalma. A morál fölöttébb hasznos műfajnak bizonyul. Egyre véresebb háborúik kapcsán immár mindenféle morális kérdésekkel palástolhatják kapzsi haszonszerzési vágyukat.
A vallás – egy emberfeletti erő feltétlen tisztelete – eddig is életük szerves és magától értetődő része volt. Most azonban valamiért beékelnek egy harmadik elemet az egyén és istenei közé. Igen, ez a vallás intézményesítése. Ezek az intézmények ter- mészetesen hatalmas befolyással bírnak azonban jellemzően az emberek kis csoportja irányítja.
Hamarosan megjelenik a tükör és divat is. A divat azért jó, mert a praktikumot teljességgel figyelmen kìvül hagyja. A ruha már nem a hideg ellen véd, sőt, már nem is feltétlenül kell kényelmesnek lennie. A ruha valahova tartozást, vagy épp nem tartozást fejez ki. Szociológia, filozófia is van már tehát. És persze gazdaságtan…
A modern ember már nem használ tüzet. Nincsen szüksége rá! Elektromos főzőlapokkal boldogul. Mi a fene? Elavult volna a tűz? Ennyire okosak vagyunk?
Mikor feltaláltuk a kereket, örültünk hogy kevesebb fáradsággal tudjuk leküzdeni a távolságot. Hogy könnyebben tudunk eljutni „A” pontból „B”-be. Ma végre eljutottunk oda, hogy egy konditerem tükrében bámulhatja magát AZ EMBER, miközben szobakerékpárt hajtva – combizmai és tüdeje fájdalmától eltorzult arccal – liheg bele egy elé kifesztett tükörbe. Szobakerékpár? Egy olyan találmány, aminek köszönhetően több fáradsággal tudunk „A”-ban maradni.
Hány és hány ilyen találmány van? Sok ezer? Sok millió? A hihetetlen hülyeség végső bizonytéka, hogy atombombát épìtettünk! Aztán ahelyett, hogy beláttuk volna drabális tévedésünket, továbbfejlesztettük hidrogénbombává és ki tudja még mivé! Mit tettünk ezzel? Garanciát vállaltunk saját magunk elpusztìtására? EMBEREK! Végre bezártuk magunkat a saját hülyeségünkbe!
AZ EMBER! Micsoda organizmus! Micsoda szellem és lélek! Hogyan is tör- ténhetett? Hogyan cseszhettük el ennyire? Vagy inkább miért??? Könyörgöm, miért nem maradtunk a fán, ha ennyire ostobák vagyunk?!
