Minden országban van egy olyan sorozat, amit hétről hétre néz a nép Ilyen az „EastEnders” Angliában, a „Neighbours” Ausztráliában, Braziliá­ban „Isaura” (vagy az csak nálunk volt a topon?), és kishazánkban a „Szomszédok”. De vajon miért nézik ilyen sokan ezeket, amikor akárki, akit megkér­de­zünk, csak lehúzza őket? Mi bennük a jó?

Mindenkinek legalább is ismerősen hangzik, ha megemlítem a „Szomszédok” című tele-regényt. Az előző generációnak ez biztosította a heti sorozat adagját.

{loadposition content_adsensecontent}

A mostani generáció, hát finoman szólva unalmasnak találja az ismétlést. Az MTV weboldalán, az archívumban meg lehet nézni az összes részt, 1- 331ig (!). Mivel érdekelt ez a jelenség, szisztematikusan elkezdtem a legelsővel. Meglepően tapasztaltam, hogy amit az ismétlésből elkapott egy-egy jelenetből unalmas, vánszorgó papolásnak hittem, teljesen más fényben tűnt fel, amikor módszeresen néztem.

Három, problémáktól nem mentes, de vidám, hétköznapi család életét láthatjuk, akik éppen az új lakótelepre költöznek. A 80-as évek végén igen hiteles történet volt ez önmagában: fiatalok szárny-próbálgatásai, nyugdíjasok anyagi gondjai, társadalmi problémák. Egy pár rész után értettem is a lényeget, szóval miért is néztem tovább? Nem akarok elhamarkodott döntéseket hozni, de azt hiszem a 137-dik rész (!!!) után bizton állíthatom, hogy nem azért, mert jó. Még ha az apróbb technikai malőröktől el is tekintünk, mint például a mikrofon bekan­dikálása, harminc másodpercig tartó teljes képkiesés, vagy folytonossági hibák, olykor úgy tűnik, mintha a forgatókönyvíró más bolygón élne. Nem is tudom, hogy csóváljam a fejem vagy nevessek a hihetetlen akciójeleneteken, az irreálisan kötelességtudó gyerekeken, vagy esetleg a gyanúsan becsületes állampolgárokon. A sorozat mégis működik nálam, hiszen nézem.

Lehet, hogy a bakikon való szórakozáson kívül az tetszik a sorozatban, ahogyan a szereplők irreálisan nyugodt és kontrollált hozzáállással kezelik a legkisebb apró-cseprő problémáktól kezdve a hatalmas társadalmi válságokat? Ez az, amit azok a híres brit tudósok „escapism”-nek neveznek, azaz menekülésnek. Elméletük szerint a sorozatok nagy része, ez esetben a Szomszédok is, egyfajta menekülés a valóságból.

Annyira messze áll tőle, hogy amikor nézem, megnyugszom, mint egy mesétől. Kikapcsol az agyam, és ámulva nézek egy olyan világot, amiben a szomszédok segítik egymást, az emberek nem csalnak adót, és a szülő-gyerek kapcsolat mindenkori kölcsönös tiszteleten alapul. Természetesen nem teljes álomvilágban játszódik a 331 rész. Vannak benne problémák, olykor kisebb személyesek, máskor súlyosabb anyagiak, csak valahogy a megoldások sosem sikerülnek életszerűre. De nem is ez a cél.

Úgy nézem ezt a sorozatot, mint egy adott kor kissé eltorzított lenyomatát. Nem adja vissza a valóságot, de a lényeget igen. Azok a problémák, amik a különböző részekben feljönnek, igenis fontosak voltak az akkori társadalomban, és az alkotás valamilyen szinten vífggaszt adhatott az embereknek. Megjegyzem a műnek társadalmi küldetésén kívül vannak azért más erősségei is (szerethető karakterek, néhány színészi játék, stb).

Hozzáteszem számomra egy sorozat tele van ármánykodással és akcióval, és meglepődve nézek egy olyat, amiben egy lakóközösség egymást próbálja segíteni, és ebből több évnyi anyag kerekedik. Ez talán tényleg generációs különbség…