A Werk Akadémia filmkészítő tanfolyama számos ismert oktatóval büszkélkedhet, akiknek a neve azt sugallja, hogy aki ide jelentkezik, az előbb-utóbb filmet fog tudni csinálni. Természetesen az oktatókon túl sokat nyom a latban az I’m Film és a Sparks támogatása, akik gyártó cégként és technikai segítőként hozzájárulnak ahhoz, hogy a leendő rendezők meg tudják valósítani az ötleteiket. Idén a Toldi mozi adott helyett a másodéves rendezők féléves vizsgafilmjeinek. Réz András, az Akadémia egyik atyja hálája jeléül kitüntette az I’m Film egyik vezetőjét. Az iskola önreklámozásának másik megnyilvánulása az első kisfilm volt, amelyben egy volt hallgató, Győri Balázs klipjét láthattuk, amelyet a norvég Röyksopp együttes által meg- hirdetetett klipversenyre készített, – és nyert.

{loadposition content_adsensecontent2}

Ezután következett a hat kisfilm, összesen négy rendezőtől. Pandur Gergely első munkája, az Ilyen a sors egy némafilmes eszközrendszerrel elkészített történet, egy félresikerült kapcsolatról, és egy új reménysugárról. A második filmje, az Obscura már ennél többet mutat, mivel a 3D-s animációkkal és egyéb képi trükkökkel tűzdelt munka egy horrorfilm bevezető filmecskéje, ami nem átall a Kör-ből és a Harag-ból nyúlni, ám a gyenge színészi játék (az elátkozott házba ragadt főszereplő nem tűnik túl ré- mült- nek) és a döcögő rendezés nem tesz eleget a műfaji kívánalmaknak, ami tönkreteszi az élményt.

Műfaj tekintetében az egyik legígéretesebb Reszeli Soós András munkája, a Stréber volt, ami önmagát kelet-európai gengszterfilmként hirdeti, de jól alkalmazza a Guy Ritche-s kimerevítéseket, és beállításokat. Jó arcokat, jó figurákat lá- tunk, így annál kiábrándítóbban hatott, mikor a történet hirtelen fél- beszakad, és egy érthetetlen befejezéssel véget is ér. Kérdés, van-e benne több. Ha nem is stréber, de a Gyerekjáték amolyan „jótanulós” vizsga- munka, ami egy szuperhős botladozásait mutatja be, ám a keletkező konfliktus kirobbanása helyett kid- erül, hogy valójában csak egy gyerek játszadozásának voltunk szemtanúi. Strommer Marianna két filmje az, amelyek mind történetükben, mind megvalósításukban túlmu- tatnak társaik munkáin.

Ezek közül a Pad egyszerűbb, mégis, kivitelezésében átlagon felüli. A film lényegé- ben egyet- len snittből áll, ahol a kamera (operatőr: Hartung Dávid) először egy kisfiút követ a parkban, majd annak anyukáját, aki egy volt tanárával találkozik a padnál. Az öreg nem reagál, mígnem a nő fel nem rángatja onnan. Az öreg zavarodott: mintha órák estek volna ki az életéből. Gyorsan el is köszön, de ekkor a nő ül le a helyére… A másik film, a beszédes című Noé, egy férfit mutat be, aki egy természeti katasztrófa után akár ölni is képes egy fekete ládikáért, amelynek tartalma akár az emberiség sorsát is befolyásolhatja. A jelenlegi finanszírozási helyzetben kérdésessé vált, mikor tudnak a produceri cégek ismét pénzhez jutni, így az is kétségessé vált, hogy az alkotóknak mikor nyílik újra lehetősége filmet készíteni.

Az eltérő minőségű munkák ellenére bízom benne, hogy az alkotók nevét hamarosan viszontláthatjuk a mozivásznakon.


www.werkakademia.hu