Aváros, amiben lakunk örökké nyüzsög, nagy része megállás nélkül, a saját ritmusára. Könnyen elveszhetünk a forgatagban, ráállhatunk mások ritmusára, láthatatlanná válhatunk.

{loadposition content_adsensecontent}

Annyi történelem és szépség rejlik a falakban, masszívan állnak, észrevétlenül rendelik alá maguknak a gyanútlant, elég, ha becsukod szemed, és elmerülsz, máris beszippant, vezet. Nézz körbe! Hányan menetelnek rendíthetetlenül olyan célok felé, melyeket elérve gyakran ott a felismerés: „távolabb kerültem, kezdhetem elölről”. Ha egy szusszanásra megállsz, lelassulsz, bármennyit is felejtettél, még halványan érzed, merre indulj, milyen a kedvenc ritmusod, mi a saját utad.

Kedves olvasó, mi a saját utad? A szív döntsön, a zsiger, vagy az ész? Nyitott vagy mindenre, ami megtalál, és figyelsz arra, hogy helyesen dönts, ha válaszúthoz érsz? Bölcsen végiggondolod, mi jó neked, és keményen dolgozol azért, hogy a magad útját járd? Vagy csak sodródsz, de ösztönből mindig korrigálsz? Ha érzed, hogy rossz irányba haladsz, legyintesz, mert úgy érzed, ennél többet már nem tehetsz, vagy egy kreatív megoldással hirtelen belevágsz az újba? És ha érzed, hogy az egész város rossz ritmusra lüktet? Mit tehetsz a szürkegazdaság, korrupció, környezetszennyezés és totalitárius törekvések ellen? Hiszen még óriásként is annyira picinek érezhetnéd magad.

Hunyd be a szemed, érezni fogod, …gondolkodj, tudni fogod.


Foto: Scott Warren budadad@gmail.com